2007. szeptember 18., kedd

Beteg lett a család

Anti- Tamarát látta orvos is, gyógyszert is kapott, Zita azt dézsmálta sarlatán módon. Jómagam, csak tegnap reggel kezdtem érezni, hogy nem úgy működik a belsőm, ahogy szokott. ÁM FONTOS MUNKÁM ADÓDOTT AZNAP DÉLELŐTTRE (véletlen caps lock) mely nem is volt egyszerű eset, lévén az a szituáció, hogy az öcsém teherautójával kellett mennem a rakomány mérete miatt. Viszont az LT önindítója elromlott és nem is volt már benne az autóban, mikor én útnak indultam. Reggel Péter behúzott a Transporterrel és amíg haza nem értem Dunavecséről délután 16 óra 45 perckor, addig járt a motor. A fék nincs a helyzet magaslatán ezen az autón. Egy előttem balra kanyarodni szándékozó szép BMW-nek, csak azért nem ütköztem neki, mert az útpadkán volt mellette hely és sikerült odanavigálnom a bálnát. Egész úton tüsszögtem és elhasználtam több mint, egy tucat papírzsebkendőt. Este gondoltam egyet és bevetettem a régi jól bevált izzasztós módszerem. Engedtem a kádba forró vizet, főztem egy bögre vadvirágos teát, mézzel, majd a teát szürcsölgetve áztattam magam, míg ki nem hűlt a víz. Bár egy apró kis hiba csúszott a számításba. Tamara megneszelte a fürdőszobai tevékenységem és Ő is velem tartott. Persze, ha nyugodtan ült volna, akkor semmi gond. Ám nyugodtan csak addig ült, míg rajtam ült. A fennmaradó időt fickándozással és fröcsköléssel töltötte. Magára hagytam és irány az ágy. Rövidnadrág, póló, zokni, fülig takaró, izzadás. 21 órától éjfélig kétszer cseréltem pólót és egy picit sem tudtam aludni. Tami időközben mellém szegődött ismét, ám Ő hamarosan mélyen aludt. 1 óra tájban aludtam el és reggel nagyon rosszul éreztem még magam. Ezért nem mentem dolgozni, 10-ig ágyban maradtam, 12-ig interneteztem. Délutánra már teljesen rendbe jöttem, picit javítgattam is az öreg Opelt. Sörkollektor oldalakat olvasgattam, valamint kiszámoltam a következő villanyszámlánk összegét és azonnal bedugtam a villanybojler csatlakozóját a fogyasztásmérő ketyerébe. Tíz nap múlva leolvasom mennyit fogyaszt és az adatokat kiértékelve, valószínű, hogy napkollektor beszerelésén fogok elmélkedni. Jó éjt. A kép természetesen húsvét után készült.

2007. szeptember 8., szombat

Már nyaraltunk is, mégsincs ötösünk a lottón.

Anti- Megérkeztünk a nyaralásból, igaz négy nappal korábban, de már nem volt tovább kedvünk délelőttönként a sátorban gubbasztani a szakadó eső elálltát várván. Hallgatni az éjszakai viharok villámfényénél a különös, hosszasan morajló mennydörgéseket. Autópályamentes utazást szerettem volna odafele megvalósítani, a költségek csökkentése miatt,de nagyon nehezen jött össze. Többször eltévedtünk, kanyargós hegyi utakon kóboroltunk úgy, hogy mégcsak nem is voltunk biztosak abban, hogy jófelé megyünk. Tamara többször rosszul lett a szerpentinek mentén. Végül csak felkeveredtünk egy kis darabon a pályára a szlovén-olasz határ előtt. Meglepően olcsó volt. Azért továbbra is próbáltunk pályán kívül maradni. Cavallino. Megérkeztünk. Tamara nagyon örült a tengernek. Gyors sátor állítás. Fürdés a nagy sós vízben. Körülöttünk mindenütt németek. Az első hét remek volt, meleg volt. Sokat fürödtünk, pihentünk, játszottunk. A kemping éttermében hamar törzsvendéggé váltunk. Állandó menünk: latte macchiato, birra Moretti, gelato vaniglia, zuppe inglese. Szépen lebarnultunk, már hámlunk. Tamara megismerkedett néhány kicsi kempinglakóval, sajátos kommunikációjuk nagyon tetszett. Folytatom majd, de Zita felébredt és jönne dolgozni a géphez.