2007. augusztus 22., szerda

Anti-Na, megvolt a Sziget is. Zita is eljött velünk. A Jeff'os Dream jól szólt, végre egy profi hangosító csapattal kerültek össze. A korábbi években csapnivaló volt a hangosítás, főleg a keverősök flegma hozzáállása miatt. Zitával voltunk egy labirintusban, melyet bambuszrudakból és vászonanyagból építettek fel. Egy óráig bolyongtunk benne, nagyon élveztük. Viszonylag hamar hazajöttönk, éjjel 2 órakor. Másnap délig alvás, majd kezdődött a hétköznapok taposómalma. Az aktuális munka sok energiát követelt, este nyolcra már olyan fáradt voltam, hogy az alábbi eset is megtörténhetett velem. Zita Opeljével indultam dolgozni este, tankolni kellett. Szokásos benzinkút, szokásos kútfej, hoppá, az Opel nem diesel, de addigra már 14 liter belement. Nem volt mit tenni, kifizettem és telitankoltam 95-ös benzinnel. Abból 16 liter fért a tankba. Beindult, de füstölt és erőtlen volt a lámpás indulásoknál. Országúton jól viselkedett. Ráadásul kiderült, hogy garanciális volt a munka amiért elmentem. Benyeltem ezt is. Az Opelből tegnap fogyott ki a kevert üzemanyag. 518 km-t tett meg a negyven literes tankjával. Mire hazaértem Dunavecséről, elromlott a tápszivattyú és beleengedte a benzint a motorolajba. Mindenütt folyt a motorból az olaj. Óvatosan hazajöttem vele, útközben bejelentkeztem az autószerelőmhöz és megrendeltem az alkatrészeket a kedvenc autósboltomban. Vasárnap családi összejövetelen voltunk az öcséméknél, több születésnap apropóján. Hamar eljöttünk, mert elvállaltam egy bábszínház produkció szállítását Tiszaszigetre. Tamarát is elvittem magammal, nagyon élvezte és ráadásul kapott tőlem, egy héliummal töltött hatalmas ló alakú lufit. Egy napig nagyon jót játszott vele, aztán kilyukasztotta a ráragasztgatott és levett matricákkal. Estére megleptem magam egy ír sörrel (lásd a képen). Közeledik a nyaralás. Hú már csak kettőt kell aludni. Ma megcsináltattam az Opelt, ezzel fogunk menni nyaralni, minimum 2000 kilométert ki kell bírjon. Holnap már csomagolunk, dúrunk a padláson a kemping felszerelések után. Felszereljük az autóra a tetőboxot, a még koránt sem teljes lista alapján bepakolunk, én jól besörözöm, Tamara meg mindent meg akar majd nézni mielőtt berakjuk az autóba. Már kezdem érezni az indulás előtti izgalmat.

2007. augusztus 11., szombat

Anti-Szombaton hajnal 5-kor szólt a kakas. 6-kor indultunk Ákossal Gyopárosra, Pannon bulit hangosítani. Sima út, gyors kipakolás, egy óra múlva pedig, már szólt is a zene. Választottam egy nyugágyat a közelben és élveztem a gondtalan perceket. 11 órakor megjött Zita és Tamara. Mentünk fürdeni, csúszdázni. A csúszda nagy kanyargós, vizes, veszélyes. Tamarát két lábammal közrefogva próbáltunk lecsúszni. Addig nem ment a dolog, míg rá nem jöttem, hogy hanyatt kell feküdnöm. Na innentől kezdve már repültünk. Meg is érkeztünk, csak később, mint kellett volna, így az utánunk jövő, süldő leány sarok csontja a bal lapockám alá bökött egy hatalmasat. A leányka vígan el balra, én hosszú ideig beszorult levegővel jobbra. Néhány percre szükség volt, hogy újra a megszokott ritmusban lélegezzek tovább. A Pannonos ügyességi vetélkedőn is részt vettünk Tamara kedvéért. Telt az idő, gyűltek a felhők, egyre hangosabban dörgött az ég, végül szépen lassan eleredt az eső. A bulinak vége lett, Zitáék gyorsan hazaindultak. Mi pedig Ákossal összecsomagoltuk a hangtechnikát. Tetszik ez az LT, nagy kényelmes, szedi a lábát. Péter öcsém autója. Kölcsön adta, míg ők üdülni mentek a fehér Transporterjükkel. Ma, hétfő reggel készülünk a Szigetre. 11 órakor indulunk a Jeffo's Dream zenekarral. Imádok velük utazni, nagyon vidám, értelmes társaság, mindemellett remek a zenéjük is. Tamara nagyon szereti Dorkát, már első találkozásuk óta. Most Tami nem jön. Korábban elvittük magunkkal Tokajhegyaljára. Szinte egész nap az egyházi sátorban voltunk, mert ott lehetett gyöngyöt fűzni, rajzolni, játszani. Zita zongoráját kellene elhozni abból a tanyasi házból, ahol már annyira nem törődnek vele, hogy nagy zsákokkal pakolták meg a tetejét. Két lehetőségünk van. A szülei tanyájára visszük, ahol minden hétvégén megfordulunk, vagy egy barátom tanyájába melyet nem laknak ugyan, de rendben van. Viszont, feltehetően ott nem járunk majd sűrűn, lévén ellenkező irányba. Zárásként a Transporter és Zita autója az Opel, valamint az LT.

2007. augusztus 10., péntek

Anti- Igaz nem reggel, de megírom. Ma útlevél kérelem intézése Tamarának, később kiderült mindkét szülőnek jelen kell lenni. Még később Zita észrevette, hogy a jogosítványa sem érvényes április óta. Tehát délután körzeti orvoshoz is elmentek, de már nélkülem. Én belevetettem magam a munkába és most éjjel 23 óra 30 perckor vetettem ki magam belőle. Judit húgom, Noémi lányomnál tölti az éjszakát. Ígéretemhez híven, vittem neki egy üveg édes pezsgőt, meg Sangria helyett egy üveg Lambrusco-t (olasz habzó édes vörösbor). Holnap megtudjuk ízlett-e neki. Titi fiamat is meglátogattam a benzinkúton.

2007. augusztus 8., szerda

Anti - Késő este van már, lassan feküdni készülünk. A nap a terveim szerint alakult, sokat dolgoztam, de kedvemre való volt. A rossz hírek keltette sötét fellegek már oszlanak. Olaszország egyre közelebb van. Imádjuk a tengert, bár Tamara még nem látta, nem érezte, nem kóstolta. Úgy néz ki az anyagi dolgok is összejönnek. Most nagyon kívánom Zitát. Lehet nem sokára szerelmeskedünk. Majd reggel megírom. Jó éjt.

2007. augusztus 7., kedd

Anti- Rémálmok gyötörtek egész éjjel. Telefon csörgésre ébredtem fél nyolckor. Borította is az egész napi tervezetet. Ilyenkor kell ám kreatívnek lenni. A kecske is jól lakjon, meg a káposzta is megmaradjon.

2007. augusztus 6., hétfő

Anti-Jól indult a nap. Kaptam kölcsön autót, így tudtam dolgozni. Sőt még kisbuszt is sikerült szereznem, augusztus 13-ára, hogy elmenjünk a Szigetre Jeffo-ékkal. Viszont nagyon rossz esti hír miatt van görcsben a gyomrom most és tehetetlen vagyok. Lefekszem.

2007. augusztus 5., vasárnap

Kezdünk

Anti- Csak lassan tudok írni, de kedvesem, Zita profi gépíró. Tamara épp most aludt el, gondoltuk mi is írunk blogot. Zita- Tamara egyébként a lányunk, 5 éves és majd képet is teszünk fel róla, meg hangot vagy videót.