Radírvasárnap

Ez egy radír a múlt századból. Apukám kereste elő kérésemre a kincses fiókjából. Holnap elküldöm egy radírt gyűjtő kislánynak.Reggel a rúzsai vásárban ezt a távcsövet vettem. Imádom a távcsöveket. Ma is nézhettem volna vele a konyhaablakból, amint a madáretetőn lakmározó mezei verebek közé csapott valami sólyomféle madár. Zsákmányt nem szerzett, mert a verebeknek sikerült gyorsan a közeli orgonabokor sűrűjébe húzódni. Felült a bokor melletti fára, majd egy hirtelen lendülettel újra a verébóvóhely felé kanyarodott, néhány kismadár bedőlt a cselnek és elhagyta a biztos menedéket, de csak azért, hogy két méterrel arrébb egy másik sűrűbe bújjon. Ragadozónk megint pihent egy keveset a diófán azután ahogy jött, úgy ment. A verebek szívrohamot kapott társaikat ápolták és nagyon csendben voltak. Tamara a svájci bicskámmal fűrészelt ideiglenes lakást Szaffi cicánknak, az új nyomtatónk dobozából. Az első nyomtatványok témáját Tamara választotta ki és a késztermékeket rögtön a lakás díszítésére használta fel. Zita az esti fogmosással bíbelődött, én pedig kiszaladtam az esőbe húzogatni a kút rúdját, hogy a lelevegősödött szivattyú, legalább egy kis vizet juttasson a fürdőszobába. Holnap tehát kút javítás lesz a fő program, a jelenleg leesett rengeteg nedves permet, nekem remek terepet teremt ehhez.

Az ebéd utáni kávé és sütemény jólesett. Este pedig gesztenyét és süteményt pörköltek a lányok!

Lassan öregszem, délutánonként már olvasgatok a babfotelemben. Már, ha van benne hely. Inkább olvasó mint babfotel ez. Zita is nagyon szeret benne elmélyülni. Az ő könyveiből szoktam kölcsönvenni. Közös ízlésünk okán, soha nem csalódtam még. Legutóbb Karácsonyi Benő, A megnyugvás ösvényein című könyvecske került a kezem közé. Mohón faltam a betűket, fantáziám rögtön a helyszínre repített és a cselekmény külső megfigyelőjeként éltem együtt, Pipánszki Pipánnal meg a Nagy Adófőnökkel. A bohém szobrász nagy hatással volt rám, tetszett fanyar, csípős humora és optimista élet szemlélete. Végezetül pedig a Transporter gyűjtemény.

Aki régóta nem írt, azt nem olvassák

Aki régóta nem írt, azt nem olvassák, mert nincs mit. Sok dolog történt nálunk, Zita többé- kevésbé vetette is a betűt, remek bejegyzéseket hozva létre. Munkatársam Sanyi horgászni invitált egy alkalommal, szombat estére. Sokáig gondolkodtam elfogadjam-e a meghívást. Kalandnak ígérkezett, az éjszaka sötétjében a Duna partján fejlámpával csetleni, botlani. Bedobni a szereléket a titokzatos sötét vonuló áradatba és lesni a benne lakó szörnyek megjelenését. Úgy döntöttem élek a lehetőséggel, nőmentes éjszakát tartok. Zita nem repesett a boldogságtól, de elfogadta döntésemet, bár furcsállotta, 12 év alatt egyszer sem voltam távol, horgászati indoklással. Helyszín: Duna part, Solt alatt kicsivel. Befészkelődtünk a kövek közé, felcsaliztunk, meghúztuk a Jageres üveget és üldögéltünk. Nem kellett sokáig várnom, házigazdánk Pali hirtelen ugrott egyet és már tekerte is kifelé az első sárkányt. Picike volt szegény és a nevét is ismertük. Pál ki is mondta: Durbincs. Elismerésem jeléül, rögtön durbintottam. Mi márnákat szerettünk volna fogni, ezért Őrondaságát próbára bocsátva visszaengedtük a hideg habok közé. Vendéglátónk még kétszer próbált meg márnává varázsolni durbincsot, sikertelenül. Végül türelmes 20 perc után partra vontatta az elsőt. Szép két kilós példányt. Nem az irigység miatt, de Sándorral egyre többször gondoltuk úgy, hogy kivesszük a szereléket, friss csalit teszünk fel és egy kissé arrébb dobunk. Bevallom, világéletemben hitetlen voltam a bevált gyakorlattal szemben és mindig igyekeztem másképp, most éppen horgászni. Társaim csontkukacot használtak a horgon. Én a korábban vásárolt fagyasztott kishalakkal, remek halszendvicseket készítettem a kampócskára. Meg is lett az eredménye, hamarosan jelzett a botom vékonyka vége, szörnyecske várható. Izgatottan csévéltem a damilt, ellenállás nélkül jött kifelé a szerelék. Már azt gondoltam megint leeszegették keszegék. Ám egyszer csak előbukkant egy cseppet sem márnás halacska. Olyan 35 centiméteres lehetett. Természetesen segítőim már mellettem voltak és hozzá sem érhettem a zsákmányhoz, csodálkozva állapították meg, menyhal. A hal nyilván félreérthette a nevét, fürgén leugrott a horogról és már ment volna is. Pali azért résen volt és gyorsan megértette vele, hogy csak a nevét mondta. Állítólag igen nehéz menyhalat fogni, ekkorához meg még külön szerencse is kell. Ezután a tíz percen belül fogtam még egyet, igaz Pali emelte ki a vízből, mert én épp azzal foglalatoskodtam, hogy még egy nadrágot húzzak magamra. Ez utóbbi halacska csak 18 centis volt. Sanyi ezek után bocsánatot kért az általam hozott kishalaktól és rögtön tűzött is a csontkukacok mellé egyet. Ám, csak egy két kilós márnát sikerült neki fognia, úgy kétórás hallgatás után. Örömünkben nagyot kortyoltunk az autóban unatkozó Jagermeisterből. Majd csaliztunk, dobtunk, vártunk, csévéltünk, újra csaliztunk, dobtunk, vártunk, csévéltünk. Ez így ment még vagy két óra hosszáig. Én már nagyon untam a közelben dolgozó láthatatlan, de annál gyötrelmesebben csikorgó kotróhajó harmadik műszakját. Pali végül szavazást kezdeményezett, demokráciánk indulást határozott. Sporttársaim felajánlották márnáikat részemre, nemes lelkük és jó szívük szavára. Mit tehettem, elfogadtam a felajánlást, bár magamban arra gondoltam, lehet, hogy a halpucolás nehézségei ösztökélték nagylelkűségüket. Hálásan búcsúztam tőlük, érdekes éjszaka volt.