Elindult egy újabb év

Itt az újév, gyorsan megérkezett. Egy perui bokszoló vesztes meccs után kicsit jobban néz ki, mint ahogy én megjelentem a Grand Caféban szilveszterezni. Feledhető az este, a társaság sem, a zenekar sem, a svédasztal sem ütötte meg azt a szintet, ami egy jó bulihoz szükséges és akkor már magamról is beszéltem. Így aztán némi tánc a Tirke Honolulu zenéjére, éjfélkor pezsgő nélküli gratulációk, rövid zaklatás ismeretlen ismerőstől. Majd szemem csípte füst, unalom környékezett, hazaindultunk Zitámmal. Otthon még egy pillantást vetettem a perui bokszoló alteregójára a fürdőszobában és aludni tértünk. Reggel mindig én ébredek fel hamarabb, élvezem is a nyugodt internetgondolatszárnyalást, közben figyelve az ablakon a felállított varjú csapdát, melyet épp az a fekete-fehér foltos cica dézsmált, akit hetek óta etet Zita macskaságokkal. Erre őkelme a varjúcsemegét kívánja. Simán meg is foghattam volna a csapdával, de nekem feketébb vadra fájt a fogam. Zitám furcsállotta is, hogy a Googleba napok óta a varjúcsapda-kelepce-verem-lépvessző-hurok a sláger. Sokáig kellett várnom, de volt időm. Olvasgattam a neten, félszemmel a kerti mozgást figyeltem. Déltájban megérkeztek az első varjak, leszálltak a közeli fákra és egymásra vártak, ki mer közel menni a csapdához. Merthogy a környékét is jól megszórtam szemes kukoricával. Hamar győzött az éhség a félelem felett és csak úgy tömték magukba a tengeri magjait. Egy süldő példány szemet vetett a csapdában lévő finomságokra és minden óvatosságát hátrahagyva besétált. Nem késlekedtem, nagyot rántottam a zsinóron és már szaladtam is kifelé a szobából, mert szárnyas rabom már kereste is a kiutat a ketrecből. Győztem. A háló kicsit hézagos volt az egyik oldalon, lovagiasan ráterítettem a kabátom a hiányos hálórészre és már beszélgethettem is a jövevénnyel.

Nem volt kedve hozzám. A többiek méltatlankodva köröztek fölöttünk és hamar odébb álltak. A ketrecet betakartam egy kis ponyvával, hogy védjem őkelmét az időjárástól, míg visszaérünk Tamarával. Nagyon tetszett, hogy több szabadulási kísérletet is úgy hajtott végre, hogy a csőrébe fogott egy kenyérdarabot vagy egy diót. Körülbelül két óra múlva szabadon engedtük. A tört diót mind befalta, a diós bejglihez viszont hozzá sem nyúlt. A ketrecet megemeltem és az alól keletkezett 10 cm-es résen rögtön távozott, nyílegyenesen északnak.

Ezután szánkózni mentünk, bár semmi kedvem nem volt hozzá. Aztán valahogy belejöttem, és végül már élveztem én is a siklást lefelé a Tisza-töltés oldalán.

Hosszas noszogatás után elkészítettem a világítást a kapuhoz mozgásérzékelővel ellátva. Persze nyáron is elkészíthettem volna, melegben és világosban, de én olyankor jobban szeretek olvasgatni a hintaágyban, hallgatni közben a madarak trilláit és a könyvet lassan félretéve szundítani egy nagyot.

Ma elromlott öreg Opelünk önindítója. Becsületére váljék, azért végig vitte velem a napot és haza is hozott. Holnap reggelre kell vinnem a szerelőhöz, aki úgy vállalta el expessz, hogy én szerelem ki az autóból.

Vállaltam, kiszereltem. Hiába egy öreg autó, még házilag szerelhető és olcsón, gyorsan javítható. 5000.- Ft lesz a várható költség.

Egy kedves cimborám régi ígéretét váltotta ma valóra és jóvoltából, estére Heineken pohárból ihattam stílusosan a Heineken sört. Megtehettem volna mindezt Tuborg, Kaiser Dark, Soproni Ászok típusú sörökkel is. Hálás vagyok neki. Egyik rigolyám, hogy szeretek olyan jelzésű pohárból inni, amilyen az ital márkája. Emiatt olyan mennyiségű pohár állományunk van itthon, hogy egy részét már a padláson kell tárolni.

Tegnap egész nap fűtöttem és meg is lett az eredménye, estére már szinte sütötte a talpam a konyhai kövezet és 26.6 ºC mértünk a nappaliban. A macskánk egy darabig kereste a kevésbé sütős helyeket, végül a szekrény padkáján kötött ki, meglehetősen furcsa pózban. Ja és a legfontosabb, visszanyertem a régi arcom.