Jobb későn, mint soha.

….Az eső utáni vizes fűben hamar átázott a cipőm, sőt ha néha megláttam a nyuszit és vadul a nyomába eredtem, akkor már a nadrágom szára is. Idegállapotom tovább romlott. A nyúlalkatú rendre eltűnt és mire megtaláltam a mogyoróbokrok között, vagy a fűzfák lehajló, magas fűvel egybenövő ágai alatt, addigra már a fejem és a zubbonyom is csuromvizes lett. Eszembe jutott a tavaszi tervem, hogy megmetszem a mogyorót, hogy megjavíttatom a fűnyírót és nem engedem a füvet magasra nőni.

Volt, hogy csak karnyújtásnyira lapult tőlem a szemtelen, de szinte az utolsó pillanatig kivárt. Csak a vörös posztó és a kard hiányzott a mancsaiból. Megvadult bikaként kergettem és a fejemben Karinthy Frigyes írása járt: Szeretem az állatot.

Végül feladtam. Győzött. Csak csatát nyert, nem háborút.

Másnap indulatok nélkül, hideg fejjel, biztos győzelmem tudatában indultam a kertbe. Persze azért nem elbizakodottan. A zsákutcacsapda működött és hamarosan tapsimat elégedetten szemléltem. Visított mintegy malac, de egyre halkabban, végül némán tűrte korholásomat. Azóta megjavítottam a kerítés hibáit és békésen élünk.