Itália

Egy szerencsés véletlen folytán eltölthettem négy napot Olaszországban. Festőművészeket kellett képeikkel együtt elvinnem Gorizia városába, egy helyi kulturális alapítvány szervezésében nyíló, olasz-magyar közös kiállításra. Remek utunk volt odafelé, nappal. Egész úton a mellettem ülő Giacomo-tól tanultam az olasz nyelvet. Számok, állatnevek, ételek, kisebb mondatok szerepeltek a kívánságlistámon. Mire letelt a tizenhárom órás út, addigra jelentős önbizalomra tettem szert nyelvészetileg. Megismertem az aktív és passzív szókincs fogalmát és mohón kérdezgettem az újabb szavakat. Ám nem volt elég a szavakat memorizálni, mert a nyelvtani fordulatokat Giacomo sokszor feleslegesnek találta közölni és nekem kellett rákérdezni. Mindezek mellett olasz útitársunknak, még arra is maradt energiája, hogy telefonon elintézze, kései érkezésünk miatt meghosszabbítsák egy pizzéria nyitva tartását a városban. Másnap a várban berendezték művészeink a kiállítást, nem kis viták árán.

Én addig megnéztem a belső várat a szűnni nem akaró szemerkélő esőben. Másnap városnézés volt a program, melyet egy darabig a társasággal együtt, később egyedül barangolva élveztem. A többiek egy speciális olasz étterembe tartottak, én pedig találtam egy túraösvényt a várdomb tövében. Az ösvény a kirakott tájékoztató szerint a várba vitt fel. Meredek részekkel tűzdelt, helyenként sáros, kerékpár és őz nyomokkal mintázott utacska volt. Úgy terveztem, hogy a várhoz érve majd a kövezett, autóval járható strada-n megyek vissza a városba és úgy pont odaérek a megbeszélt helyre és időre, találkozni a többiekkel. Sajnos csapdába estem a várfalon átjutni nem tudtam, a kapukon pedig vaskos lakatok lógtak. Persze átmászhattam volna egy-két rácsos kapu tetején, de ruházatom és a kapukon túli magánterület jelleg miatt elvetettem ezt a megoldást. Ki is kelt. Mehettem vissza az ösvényen…., na ezt a részt jól kirészleteztem.

Délután kiállítás megnyitó, sok emberrel, borokkal, süteményekkel, no és festményekkel.

Közös vacsora következett az olasz művészekkel, magasan fenn, egy közeli hegyecske tetején. A köretek érkeztek először, majd a saláták csillapították éhségünket, néha érkezett egy kis mártás vagy hússal töltött tésztapárnácskák(ravioli) kis mennyiségben és amikor már majdnem mindent megettünk, no akkor futottak be a rablóhúsok, kolbászkák, flekkenek. Vörös és fehérbort szolgáltak fel szomjunk oltására, szigorú életű résztvevőknek ásványvizet.

A két szobás lakásban nyolcan mutattunk példát, hogyan kell szépen egymás mellett élni.

Reggel indulás a szokásos szemhizlaló kirándulásra. Aquileia ókori romváros és Grado városka volt a menü. Kipipáltuk. Estére olasz étterembe mentünk ahol a hamburger volt a sláger. Itt sikerült, jó magyarosan megbeszélni a képek hazajuttatásának részleteit, csak egy-két stabil párkapcsolat alapjai inogtak meg. Majd röviditalokkal vettük el az élét a dolognak és hazafelé kiköszörültük a csorbát egy kis sétával. Mire a lakásba értünk, már a tengerparton gyűjtögetett kagylók szépségversenyének megrendezésén beszélgettünk a legnagyobb egyetértés mellett.

Másnap összepakoltuk egyszerű életünkhöz szükséges dolgainkat és Triesztbe autóztunk. Megtekintettük a várost. Jómagam a magányos farkas szerepét vállaltam, a többiek csoportban mentek tovább.

Talán még folytatom most nincs több időm. Egyáltalán érdekel valakit? Ciao